2015
Pap Milán
Kádár demokráciája: Politikai ideológia és társadalmi utópia a Kádár-korszakban
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Molnár Tamás Kutató Központ, 2015
ISBN 978-615-5527-548
Diktatúra volt-e a Kádár-rendszer? S ha igen, miképpen volt az? Ebből a problémából indul ki kötetében a szerző, feltételezve, hogy a választ a korszak hivatalos ideológiájában leli meg. Zavarba ejtő ugyanis, hogy míg a kommunista rezsim magát diktatúraként deklarálta, addig az ideológiai szövegekben a demokrácia és a demokratizmus fogalmai számtalanszor felbukkannak igen eltérő és váratlan kontextusokban. A korszak ideologizáló pártértelmisége egyaránt ír, beszél és vitatkozik az állam demokratikus mechanizmusairól, pártdemokráciáról, szakszervezeti demokráciáról, szövetkezeti demokráciáról, tanácsdemokráciáról, üzemi demokráciáról, sőt a proletariátus demokratikus diktatúrájáról is. A szocialista demokrácia ideologikus fogalma, amely magában foglalja az előbb említett, jelzős demokráciakoncepciókat, a kádári rezsim hosszú távú, társadalomalakító terveit és a szocialista társadalom jövőjével kapcsolatos elvárásait fejezi ki. Arra mutat rá, hogyan képzelték el a munkások, parasztok, értelmiségiek életének és közösségi tudatának átalakulását, a munkahely, a helyi társadalmi viszonyok és a mindennapi élet szocialista demokratizálódását a korszakban. Kádár demokráciája, a szocialista demokrácia így egy irányított politikai és társadalmi átalakulást jelöl, egy olyan folyamatot, amelyben a társadalmi vita erőltetett ösztönzése a megvitatható politikai témák korlátozásával járt együtt. Ugyanakkor a szocialista demokrácia a hétköznapi ember, a kisember személyes érdekeire is apellált, a lokális akaratkifejezés demokratizálását előtérbe helyezve, ezzel is csökkentve annak az esélyét, hogy az érdekütközések a nagypolitika terepén, esetleg tömeges formában jelenjenek meg. Kádár demokráciája az irányított demokrácia egy formája, amely a szocialista jövőbe vetítette magát. Mivel e jövő sohasem teljesedett be, joggal nevezhetjük a szocialista demokráciát Reinhart Koselleck német történész kifejezésével a Kádár-rendszer elmúlt jövőjének.
Teremtés – Politika és művészet
A Molnár Tamás Kutató Központ tanulmánykötete 2015
Szerkesztette Ekert Mária és Molnár Attila Károly
Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Molnár Tamás Kutató Központ, 2015
ISBN 978-615-5527-73-9
Az olvasó a Molnár Tamás Kutató Központ (MTKK) második évkönyvét tartja a kezében. Kötetünk célja, hogy bemutassa a kutatóközponttal 2015 során kapcsolatba kerültek munkásságát. A szerzők egy része kutatási pályázatok valamelyikének nyertese. (Az MTKK 2015 során tizenhat fiatal kutatót támogatott a kutatói pálya különböző állomásain, és további huszonötöt a Magyar Művészeti Akadémiával közösen.)
Az évkönyv jól reprezentálja két fő feladatunkat: a modern és kortárs magyar, illetve nemzetközi politikai eszmetörténet kutatását, valamint a fiatal tudósok támogatását.
A jelen kötetben szereplő írások zöme egy téma köré szervezhető: ez a teremtés, az alkotás. A politikus és a művész egyaránt a semmiből hoz létre valamit. Ahogyan a művész képes egy gondolati világot megteremteni – és abban másokat olvasóként, hallgatóként vagy nézőként belevonni –, úgy a politikus is képes az emberi viszonyok világát megalkotni, új társasjátékokat kitalálni és másokat rávenni, hogy vegyenek részt benne. Tanulmányink e művészi és politikai teremtéssel foglalkoznak.
Tartalom
Molnár Attila Károly: A politikus nagyszerű lelke: Rousseau és Weber
Pánczél Hegedűs János: A hatalom és rend konstrukciója: legitimitás és legalitás Schmitt nézőpontjából
Horváth Szilvia: Viszály
Gyulai Attila: Olvasatok között: Rousseau, Schmitt és Paul de Man politikaelmélete
Megadja Gábor: A modern politika vallásai
Jani Anna: Filozófia és teológia: juthatunk-e közös megértésre hit és ész útján? Pető Zoltán: Katolicizmus és modernitáskritika Erik von Kuehnelt-Leddihn politikai gondolkodásában
Horváth Péter: Szubjektiváció és metapolitika: Jacques Rancière politikai gondolkodásának alapvonalai
Farkas Szilárd: A döntés kierkegaard-i eredetű erkölcsi modellje Lukács György néhány fiatalkori esszéje alapján
Dippold Ádám: Descartes és az embergép születése
Köllő Zsófia: Hunok a 17. századi költészetben
Bodnár-Király Tibor: Az elíziumi beszélgetések a 18. század végi magyar politikai irodalomban
Nagy Ágoston: Néhány gondolat a republikanizmus historiográfiájáról és kutathatóságáról Wyger Velema könyve kapcsán
Pap Milán: Az irracionalizmus forradalma? A neokonzervatív-neoliberális fordulat ideológiai recepciója a szocialista Magyarországon
Flick László: The Essential Russell Kirk: Selected Essays
Uri Dénes Mihály: „Amit mindenkinek el kell olvasnia, hogy konzervatívnak tarthassa magát”. Előképkeresés és irodalmi hagyomány a Kommentár konzervativizmusdiskurzusában
Lindner Gyula: Kerényi Károly és a német klasszika-filológia
Rippl Dóra: Babits iróniája – történetiség és etika
Szilveszter László Szilárd: Költészet, közösség és politikum – az erdélyi líra esztétikai-ideológiai horizontváltásai a kommunista diktatúra idején
Csapody Miklós: Renitensek kompániája
Papp Emese: Emlékezetalakzatok Bogdán József Zilált papi imák című kötetében
Mórocz Gábor: „Egzisztenciálesztétikai” alapkérdések Justh Zsigmond és Malonyay Dezső Mednyánszkyról szóló írásaiban
Cserép Csongor: Magyar „fajvédő” pártok a két világháború közötti korszakban
Szécsényi Mihály: „Jobb emberanyagot kell biztosítanunk a hazának!” Id. Nékám Lajos munkássága, a nemi betegségek, a prostitúció és a Nagy Háború
Kosztyó Gyula: Irreguláris szovjet katonai egységek Kárpátalján. A Rákóczi-partizánosztag működése Kárpátalján a magyar rendvédelmiszervek iratainak tükrében
Toldi Lóránt: Rögtörések...Három kisparaszti demokratizációs kísérlet a 18–20. századi Dunapatajon
Horváth Dávid: A „Gerbaud-legenda”: A 2002-es országgyűlési választások eredményeinek értelmezése
Ekert Mária: Választás, döntés vagy hívás, hivatás? A papi és szerzetesi élet vonzereje
Egeresi Zoltán: Híd szerepből központi állam: a török külpolitikai kapacitások átalakulása
Gabriella Gönczi: The first five centuries of the Hungarian higher education
Ekert Mária - Molnár Attila Károly (szerk.): Teremtés: Politika és művészet
Horváth Szilvia
Demokrácia és politikai közösség
Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Molnár Tamás Kutató Központ, 2015
ISBN 978-615-5527-31-9
Horváth Szilvia Demokrácia és politikai közösség című könyve a magyar politikatudomány kivételes teljesítménye. Alapproblémája a politikai fogalmának és ademokráciának az összefüggése, mégpedig a modern és klasszikus görög tapasztalatok párbeszéde révén a diskurzuselmélet keretein belül. A szerző elkötelezettje annak a gondolatnak, hogy a modern politika kérdéseit az antik filozófia alapján lehet és kell megközelíteni. Ezenközben azonban olyan sokat vitatott maikérdésre igyekszik választ találni, mint a politika részvételi és konfliktusos vonása, a politikai közösségek természete, a politikai cselekvés természete, az életformák és a politika viszonya. A szerző meggyőzően érvel amellett, hogy a politikai közösség esszencialista és szubsztantív felfogásának van alternatívája, ez a diszkurzív és procedurális értelmezés. Ez is jelzi, hogy a szerző kiemelten kezeli a nyilvános politikai beszédet, de nem mint a sikeres önérvényesítés eszközét, hanem a politikai létet alapjaiban meghatározó vonást. Ez a tény adja meg a könyv filozófiai értékét is, és teszi Horváth Szilvia könyvét a fiatal politikatudományi generáció egyik legkomolyabb teljesítményévé. (Szabó Márton)
A kötet 2016-ban megkapta a Kolnai Aurél-díjat, melyet a Magyar Politikatudományi Társaság adományoz az előző év legjobb magyar politikatudományi publikációjának.
Horváth Szilvia: Demokrácia és politikai közösség
Csapody Miklós
Szakralitás, tudomány, művészet I.
Bálint Sándor munkássága (1940–1980). Kapcsolatok, pályarajz, levelek
Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Molnár Tamás Kutató Központ, 2015
ISBN 978-615-5527-30-2
Bálint Sándor (1904-1980) etnográfus, művelődéstörténész, a magyar vallási néprajz megteremtője folklórkutatásunk legnagyobb alakjainak egyike. Életművét, a magyar néprajz legnagyobb egyéni teljesítményét szülőhelye, a szegedi Alsóváros archaikus hagyományainak megörökítésével hozta létre. Családi hátterét gyermekkora világának sűrű szövedékű, történeti folytonosságú közege alkotta, amely tudományos, irodalmi és művészi, művészeti vonzalmait is táplálta.
A szegedi paprikatermelő parasztpolgárok közül a harmincas évek Magyarországán fiatalon egyetemi magántanárságig emelkedő, társadalmi-népi közegének tárgyi és metafizikai örökségébe beleszületett kutató azonosult saját közösségével. A folklórtudomány mellett az irodalom- és nyelvtudomány, a hely- és egyháztörténet, az építészet-, művészet- és népzenekutatás, a könyv- és zenetörténet területén is maradandót alkotott. Pályafutása - még ha életútja nem is tartozik a 20. század úgynevezett sikeres tudományos karrierjei közé - mostoha történelmi és személyes sorsa ellenére nemcsak sikeresnek, hanem a néphagyomány átörökítésében majdhogynem teljesnek, spirituális értelemben pedig beteljesültnek mondható akkor is, ha tragikus hirtelenséggel zárult le. Hívő katolicizmusa, európai látóköre, nemzeti és társadalmi elkötelezettsége életművén kívül életét is mintegy műalkotássá tette.
A kötet szerzője 2016-ban megkapta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Hídverő-díját.
Pánczél Hegedűs János
Mindszenty, 1956
Nem forradalom, hanem szabadságharc
Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Molnár Tamás Kutató Központ, 2015
ISBN 978-615-5527-09-8
A kötet bemutatja Mindszenty 1956 előtti, fogságban eltöltött évei mellett a teljes, rekonstruálható 1956-os eseménytörténetet, valamint az akkori erőfeszítések utórezgéseit is. A bőségesen adatolt, részletes bibliográfiával és mellékletekkel kiegészített munka célja, hogy Mindszenty József és az 1956-os szabadságharc vizsgálatának lehetséges új dimenzióit és új definíciós fogalmait hozza létre, beemelve ezeket úgy a szakmai, mint a társadalmi diskurzusba. Mindszenty József (1892-1975) Magyarország utolsó hercegprímása, két totalitárius rendszer politikai foglya sohasem tartotta 1956 magyar eseményeit forradalomnak. Nemcsak egy szinonimát használt az akkori eseményekre azok aktív résztvevőjeként, hanem szembeállította egy másikkal: szabadságharcnak nevezte. Az 1956-os eseményeknek Mindszenty vagy kezdeményezője (az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása, a kommunista diktatúrával kollaboráló békepapok felfüggesztése, politikai tárgyalások pártokkal és politikusokkal, egyházi személyekkel, szózata a nemzethez), vagy éppen aktív részese volt, így inkább tudatosságot vélünk felfedezni abban, hogy miért ragaszkodott ehhez a kifejezéshez annyira, egészen élete végéig.Mindszentynek csak négy teljes nap jutott 1956 szabad levegőjéből, akkori működése mégis nagy hatású, sokak számára az eseményeket döntően befolyásoló volt. Fellépése azonban sok résztvevő számára nem volt pozitív: ellenforradalmi veszélyről beszéltek vele kapcsolatosan nemcsak kommunista vagy baloldali politikusok, hanem polgári demokraták is, ezért érdemes azt is megvizsgálni, hogy az ellenforradalom és forradalom fogalmai milyen értelmezési lehetőségeket rejtenek Mindszenty 1956-os szerepe kapcsán.
Pánczél Hegedűs János: Mindszenty, 1956 - Nem forradalom, hanem szabadságharc