Novák Attila "Simon Wiesenthal és Kádár állama" címmel tart előadást a Lévai Jenő emlékére rendezett "A tényfeltáró újságírástól a Vészkorszak történetírásáig" című konferencián.
Időpont: 2023. november 24. (péntek)
Helyszín: ELTE ÁJK Kari Tanácsterem (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)
Lévai Jenő az 1920-as évektől az egyik legsikeresebb magyar újságíró volt. Számtalan – ma úgymondanánk: tényfeltáró – riport fűződik a nevéhez. Az Est-lapoknál, a Pesti Hírlapnál dolgozott sokáig, aztán tulajdonosa és főszerkesztője lett a Kis Újságnak, a Vasárnapi Híreknek, majd a Képes Családi Lapoknak. A második világháború után a magyar holokauszt egyik legfontosabb kutatója, első történésze. 1945 és1948 között 12 könyve jelent meg a vészkorszakról. (Állítólag maga a vészkorszak szó is tőle származik.) Az ötvenes évek cenzúrája után, az Eichmann-perben mint szakértő lépett fel. Utána több országban, jó néhány perben működött közre szakértőként, tanúként. Sok száz cikke jelent meg. Könyvei az 1980-as évektől máig újra megjelennek: Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka; A pesti gettó története; Lévai 1944-45-ös naplója („…csak emberkezébe ne essem én…” – Deportáció, télach, schutzpass), valamint tavaly az Európ Kiadónál főműve, a Zsidósors Magyarországon.
I. szekció 9:00 – 10:45
A konferencia megnyitója – Hermann Veronika (az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék vezetője), Sipos Balázs (az MTA Sajtótörténeti Munkabizottság elnöke), Kocsi Ilona (a MÚOSZ elnöke), Dési János és Sükösd Miklós (a konferencia szervezői)
1. Karsai László: A történtekkel való szembenézés képtelensége. A holokauszt az 1990 utáni magyarországi emlékezetpolitikában
2. Sükösd Miklós: Lévai Jenő hét élete: a szerző és közönsége
3. Gellért Ádám: A korai oknyomozó újságíró: Lévai Jenő 1924–1928 közötti tevékenysége
II. szekció 11:00 – 12:25
4. Stark Tamás: Lévai Jenő és a hadifogság
5. Balázs Eszter: Lévai Jenő első világháborús trilógiája és az európai háborús memoár-irodalom
6. Dési János: Újságírói módszerek Lévai Jenő holokauszt-történeti műveiben
- Ebédszünet –
III. szekció 13:30 – 14:55
7. Molnár Judit: Lévai Jenő és a Kasztner-akció: a strasshofi deportáltak
8. Kovács Éva és Frojimovics Kinga: Az emlékiratok különös élete: Lévai Jenő, Georgio Perlasca, Szamosi László és a soá zsidó történetírása
9. Révész Sándor: Főmű a határon (Gondolatok Lévai: Zsidósors Magyarországon című könyve új kiadásának szerkesztése közben)
IV. szekció 15:10 – 16:35
10. Novák Attila: Simon Wiesenthal és Kádár állama
11. Csonka Laura: Lévai Jenő újságírói tevékenysége az 1960-as és 1970-es években
12. Jablonczay Tímea: A fekete SS fehér báránya. Lévai Becher-könyve a 1960-as évek holokauszt-emlékezeti diszkurzusában és a téma mai feldolgozása (Závada Pál: Hajó a ködben)
V. szekció 16:45 – 18:00
13. Bohus Kata: Lévai Jenő és Raoul Wallenberg – emlékezet és politika Magyarországon és Svédországban
14. Zombory Máté: Archívum a Rózsadombon. Lévai Jenő történeti dokumentációs gyűjteményének története
15. Lénárt András: Lévai Jenő megmaradt fényképei
18:00 A konferencia zárása